Smartfootball, avagy a Real Madrid Metodológia

Gábor és társai ezúttal a Real Madrid akadémiájának módszertanával ismerkedtek. Ismét egy olyan anyaggal találkozott, amit mindenkinek meg kell ismernie. Egy cél elérésének több útja lehetséges. Ez az út, ami véleményem szerint nekünk, magyaroknak, a magyar ember személyiségének nagyon is megfelelő. Már csak rá kéne lépnünk és végig is kellene mennünk rajta. Nem csak belevágva, elkezdve, majd félbehagyva, ahogyan azt évek óta csináljuk.

Lipcsei Petivel a Real Madrid edzőközpontjában.

A legutóbbi bejegyzésben a José Mourinho által alkalmazott Taktikai Periodizációról esett szó. Mint említettem, 2012-es tanulmányutamon volt szerencsém megnézni 2 edzését a Real Madrid első csapatával. Ezzel a módszerrel dolgoztak, meg is fogalmazódott bennem, hogy valamit nagyon máshogy csinálnak, csak akkor még nem ismertem a Taktikai Periódizáció fogalmát és kidolgozott rendszerét. Itt láthatjátok az első edzést. Pár nap múlva érkezik a második is. Talán ez segít annak jobb megértésében, hogy a gyakorlatban hogy néz ki ez a módszer.

Mourinho legféltettebb titka a Taktikai Periodizáció

Mióta kint élek Barcelonában és ismerkedem a spanyol futballal, azóta kezdem látni milyen elv mentén érik el az eredményeiket nemzetközi szintem, miért ők a legsikeresebbek, miért a spanyol (és Portugál) edzőket keresik mindenhol. Az egyik titok a Taktikai Periodizáció, amiről egy remek összefoglalót olvasattok itt, két spanyol edző tollából. Juan Luis Delgado-Bordonau és Alberto Mendez-Villanueva edzők az Aspire akadémián dolgoztak, mikor közreadták ezt a tanulmányt a Soccer Journal 2012 május-júniusi hasábjain. Mourinho legféltettebb titkának nevezték ezt a módszert.

Real Madrid Juvenil B csapat edzése

Az előző cikkben Bodnár Gábor a Real Madrid "Benjamin B" csapatának, azaz a 8 éves gyerekek edzését osztotta meg velünk. Most a 18 évesek edzését láthatjátok, melynek edzője Guti, a Real Madrid egykori játékosa. Gábor rendszeresen látogathatja a Valdebebasban folyó edzéseket. Ígérete szerint rövidesen jelentkezik egy összefoglaló anyaggal, hiszen a képzés folyamatáról bármilyen következtetést levonni csak akkor lehet, ha folyamatában követjük az ott folyó munkát!

Törzsizomzat erősítése

Az alábbiakban Szűcs Péter, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia koordinációs edzőjének ajánlását tesszük közzé a törzsizomzat fejlesztésére. Érdemes ezeket a gyakorlatokat minden korosztálynál alkalmazni akár a bemelegítés részeként, vagy az edzés végén.

Hollandiai tanulmányút tapasztalatai - AFC Ajax

A holland képzéssel foglalkozó sorozatunk utolsó részeként Bodnár Gábor az Ajaxnál szerzett tapasztalatait adja át. Örömmel és reménységgel tölt el, hogy vannak magyar edzők, akik tanulni és fejlődni akarnak. Mert ez a titka labdarúgásunk felemelkedésének. Külön öröm, hogy vannak, akik át is adják mindazt, amit látnak és hallanak. Mindazok nevében, akik olvasták Gábor sorozatát, köszönöm hogy megosztotta velünk tapasztalatait!

Hollandiai tanulmányút tapasztalatai - AZ Alkmaar

Az alábbiakban Bodnár Gábor az AZ Alkmaar csapatánál szerzett tapasztalatait osztja meg velünk. Nagyon ajánlom minden edzőkollégának tanulmányozásra, nagyon elgondolkodtató írás. Előtérbe kerül mind az edzők, mind a játékosok személyes felelőssége, ami nélkül véleményem szerint a magyar labdarúgás sem fog tudni előrelépni!

Hollandiai tanulmányút tapasztalatai - Feyenoord

Bodnár Gábor a Real Madrid által szervezett képzés keretében Hollandiában járt az elmúlt napokban. Társaival együtt megismerkedtek a Feyenoord, az AZ Alkmaar és az Ajax képzési rendszerével, filozófiájával. Gábor összegezte és most megosztja velünk tapasztalatait, amelyet a héten három részes sorozatban olvashattok. Nagyon érdekes és tanulságos, amit látott és hallott.