Ha utol akarjuk érni a nemzetközi labdarúgást, fel kell gyorsítani a játékot.

Ha utol akarjuk érni a nemzetközi labdarúgást, fel kell gyorsítani a játékot. Ennek egyik módja, hogy a labdás játékost azonnal megtámadtatjuk, labdaelvesztés esetén rögtön visszatámadtatjuk játékosainkat. Mindezt a lehető legkorábban, a legkisebbeknél rögzíteni kell, ezzel fogjuk tudni a döntéseket, a gondolkodást felgyorsítani.

Egy régi Bozsik-program

Az utóbbi időben úgy érzem, kifulladt a program. Elérte a határait, és újabb változtatásokra van szükség.Persze csak akkor, ha valóban szeretnénk a világot utolérni.
Mert ha minden jó úgy, ahogy van, akkor nincs szükség további lépésekre. Akkor maradjon minden változatlan.

Videoton U8 csapata

Az utóbbi hetekben két „kreditpontgyűjtő” továbbképzésen is részt vettem.Valami közös volt a számomra mind a két helyszínen.Lassú volt a gyakorlatok végrehajtásának módja.

Sevilla-Malaga Juvenil A

A múlt héten több korosztály edzéseit tudtam nyomon követni Malagában, majd a tanulmányút lezárásaként megnéztem a Sevilla-Malaga U19-es bajnoki mérkőzést.
Az edzéseken készített videókból összevágtam egy rövid filmet. Ezen több korosztályt lehet látni, különböző játékok közben.

Bemelegítés U9 FC Barcelona

Az egyik hét végén felvettem az FC Barcelona U9-es csapatának bemelegítését. Ami nekem "átjön" a felvételen, a gyerekek odafigyelése, a teljes összpontosítás, ahogy készülnek a mérkőzésre.

Magyar futballedzők Barcelonában

Ezen a héten szerdától vasárnapig 7 magyar edző, kitűnő kollégáim tettek barcelonai látogatást és ismerkedtek meg a spanyol (katalán) futballal és képzéssel. Az együtt töltött napok során bennem is sok gondolat megfogalmazódott azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan tudnánk Magyarországon, a magyar gyerekek képzésében hasznosítani az itteni tapasztalatokból.