Újabb gyakorlatok a törzsizomzat fejlesztésére

Két hónapja javasoltunk egy mindenki által végezhető gyakorlatsort, amivel a törzsizomzatot lehet erősíteni, jelentősen csökkentve ezzel a sérülések kockázatát. Ennyi idő elég ahhoz, hogy a rendszeresen dolgoztatott izmok megerősödjenek, így újabb gyakorlatokkal bővíthető a repertoárt. Az alábbiakban ezeket láthatjátok.

Hollandiai tanulmányút tapasztalatai

A múlt héten bemutattuk Bodnár Gábort, aki a Real Madrid által szervezett képzésen tanul. Gábor ezen a héten Hollandiában vesz részt az iskola által szervezett tanulmányúton. Érdemes elolvasni tapasztalatait, amiket megosztott velünk!

Espanyol Juvenil B edzés

A Espanyol U17-es csapatának tegnapi edzésén voltam egy fiatalemberrel, Kónya Balázzsal aki a spanyol futball tanulmányozására érkezett Barcelonába. Jól felépített, megtervezett és szervezett edzést láttunk, magas színvonalú technikai végrehajtással, gyors ritmusban. Élvezet volt nézni a az edzést, a játékot. Ahogy Balázs meg is jegyezte, jobban lekötötte az edzés, mint sokszor egy hazai élvonalbeli bajnoki mérkőzés.

Gáborral az Espanyol központban

Néhány hete levélben megkeresett egy fiatalember, majd elutazott Barcelonába is hogy találkozhassunk. Labdarúgó edzőként képzeli el a jövőjét, hívatását - és ezért minden áldozatra hajlandó. Jelenleg Madridban tanul és képzi magát.

Gyerekek játszanak a focipályán

Magyarországon is elkezdődik a felkészülés, újra edzésbe áll mindenki. Az új évre remélem többen magatokévá tettétek azokat a gondolatokat és tapasztalatokat, amiket megosztottam veletek.
Az újrakezdéshez leírok egy pár olyan gyakorlatot, amit nagyon hasznosnak tartok az intenzitás növeléséhez és a versenyszellem javításához.

Ivóvíz pótlása a sportban, futballban.

Sok-sok éven keresztül tartotta magát makacsul az a felfogás, hogy edzések és mérkőzések közben tilos folyadékot fogyasztani. Az az igazi sportoló, aki tűri a szomjúságot-vallották a szakemberek.