Magyar futballedzők Barcelonában

Ezen a héten szerdától vasárnapig 7 magyar edző, kitűnő kollégáim tettek barcelonai látogatást és ismerkedtek meg a spanyol (katalán) futballal és képzéssel. Az együtt töltött napok során bennem is sok gondolat megfogalmazódott azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan tudnánk Magyarországon, a magyar gyerekek képzésében hasznosítani az itteni tapasztalatokból.

Szakmai tanulmányút Barcelonában - FK Csíkszereda

A múlt héten az FK Csíkszereda szakmai vezetése járt tanulmányúton Barcelonában. A résztvevők a helyszínen tanulmányozták a világ élvonalába tartozó katalán utánpótlás képzés fő irányvonalait és bepillantást kaptak a mindennapok munkájába.

Két mérkőzés a héten

Tajti Matyi a héten két meccset is játszott. Szerdán a Barca B csapatában edzőmeccsen lépett pályára, szombaton pedig bajnoki mérkőzése volt a Lleida csapata ellen.

Barcelonai utánpótlás-edzésen

Amióta itt élek Barcelonában, nagyon sok utánpótlás edzést nézhettem végig. Keresem az okokat, hogy mitől jobbak a katalán gyerekek, mitől jobb a katalán futball, mint a mienk, a magyar.