Lipcsei Petivel a Real Madrid edzőközpontjában.

José Mourinho edzése a Real Madrid csapatával 1.

A legutóbbi bejegyzésben a José Mourinho által alkalmazott Taktikai Periodizációról esett szó. Mint említettem, 2012-es tanulmányutamon volt szerencsém megnézni 2 edzését a Real Madrid első csapatával. Ezzel a módszerrel dolgoztak, meg is fogalmazódott bennem, hogy valamit nagyon máshogy csinálnak- csak akkor még nem ismertem a Taktikai Periódizáció fogalmát és kidolgozott rendszerét.

Itt láthatjátok az első edzést. Pár nap múlva érkezik a második is. Talán ez segít annak jobb megértésében, hogy a gyakorlatban hogy néz ki ez a módszer.

Változtatás nélkül, az akkori gondolataimmal adom közre. Ma már természetes számomra, amire akkor még rácsodálkoztam.
Ugyanakkor sok mindenben megerősítést nyertem, amiben addig is hittem. És sok mindent átvettem, alkalmaztam a későbbi munkám során.

Természetes, hogy az ember változik, tanul és szerencsés esetben fejlődik is közben. Ma már máshogy gondolkodom bizonyos dolgokról és más módszereket alkalmazok- de ez így van rendjén.

Mert az utat be kell járni és a múltat soha nem szabad megtagadni- mert az az út része.
És maga az út, a folyamatos fejlődés és a tanulás a fontos.

Ez pedig különösen így van az edzői szakmában!

A Real Madrid első csapata

Az első csapat edzéseinek meglátogatására kedden és szerdán nyílt lehetőségünk. Az előző héten a csapat szerdán Király-kupa visszavágó mérkőzést játszott a Barcelona ellen idegenben (2:2, a Barcelona jutott tovább), majd szombaton bajnoki mérkőzés következett (Real Madrid-Zaragoza 3:1).

Vasárnap és hétfőn pihenőt kaptak a játékosok. Az szabadnapok utáni első edzés kedden 11,00-tól volt, majd szerdán szintén 11,00-tól edzett a csapat. Az edzéseket az edzőközpont felső részén, külön az első csapat részére kialakított területen végzik, a külvilágtól teljesen elzárva (kerítések, biztonsági őrök mindenhol).

Az edzések mindig délelőtt 11,00 kezdődnek. Az esti mérkőzések előtt a stadionban tartanak délelőtt egy 30 perces átmozgatást, amit általában „rondo”-val fejeznek be. A keveset játszott játékosoknak a mérkőzés utáni edzés nem regeneráló hanem egy normál edzés, és hét közben beiktatnak nekik egy gyakorló vagy edző mérkőzést.

Ami az edzésmunkájukat figyelve elmondható, hogy mindent a játékból építenek fel. Végig a kis területen való nagyon gyors játékra törekednek. Nem tapasztaltam érintésszám-megkötést, de jellemzően 1-2 érintéssel játszottak. Nagyon magas intenzitás mellett hihetetlenül gyorsan és tökéletes technikai végrehajtással játszottak- de hát a világ legjobb játékosait láttuk a pályán.

A gyakorlások során végig fel lehetett fedezni a 4:2:3:1 játékrendszerben való gyakorlást, illetve azt is hogy ez sokszor 4:3:3 játékrendszernek tűnt a labdabirtoklásra való törekvés során.
Feltűnt a labdabirtoklás felépítése (Joker játékosok alkalmazása) és a rövid passzos kombinatív játék.

Első csapat 1. edzés

2012 01. 31. kedd 11:00, Ciudad Real Madrid

Előzmény: Előző időszakban vasárnap bajnoki, szerdán kupamérkőzés a Barcelona ellen, szombaton bajnoki, vasárnap-hétfőn pihenő nap.
Az első csapat 2 egymás melletti párhuzamos füves pályán edz.

20 játékos + 3 kapus
Vezetőedző + 4 asszisztens, 2 kapusedző, 1 regenerációt vezető edző, gyúró és technikai segítő.
Edzés ideje: 80-85’

A 20 játékos már a bemelegítéskor két csapatba osztva külön színű jelzőtrikóban van.

4 játékos külön regeneráció munkát végzett: kocogás és nyújtás felváltva (Benzema, Özil, Pepe és C. Ronaldo).
Kapusok a 2 kapusedzővel a bemelegítéskor külön mennek, a két pálya közötti területen dolgoznak.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

A sérülésből visszatérő DiMaria egy edzővel végig egyéni munkát végzett: technikai elemek skálázása, kapura lövések gyors mozgásból, nyújtások és törzsizomzat erősítése.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

Bemelegítés: a két pálya közötti területen atletikus jellegű mozgásokkal, futóiskolával és nyújtásokkal. Idő:15 perc

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

Alkalmazott koordináció az 1. pályán, csapatrészek szerint, 4:2:3.1 felállásban, ahol a 4 védő, a két belső és a középső középpályás valamint a középső és a két szélső támadó gyakorolt együtt. 5 perc lassú futás a bóják között bemelegítő jelleggel, nyújtás, majd 4’ kemény átadásokkal és lendületes futással, a középpályások mind a két irányba csinálják a gyakorlatot. A két csapat együtt gyakorol. Mindenki oda fut, ahova passzol. Idő:10’

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

Körben nyújtás, ivás, majd jönnek át a másik pályára.

9:9 elleni játék, 4:2:3 felállással + 2 joker játékossal, akik a középpályán helyezkednek el és mindig a labdabirtoklókkal vannak. Cél a játékterületen helyezkedő kapusok megjátszása, akik annak a csapatnak adják vissza a labdát, akitől kapták-ha a támadók játszották meg őket, akkor nekik. A kapusokat nem lehet támadni. Van iránya a játéknak!
Játékterület: 16-os és félpálya között, a 16-os vonalának meghosszabbításában. Idő: 10 perc.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

10:10 elleni játék ugyanezen a területen 4:2:3:1 felállással, a két kapus most a játéktéren belül mint utolsó védő játszik, kézzel is „védhetnek”- vonal játék, át kell vinni a vezetni a vonalon a labdát! Idő: 10 perc.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

A csapat ismét a másik pályára ment. Két térfélen folyamatosan 6:4 elleni labdakihozatalok gyakorlása. A 4 védő és két védekező középpályás az ellenfél 60-70%-os intenzitással védekező ill. labdaszerző középső középpályása, valamint két szélső és a középső támadója ellen tartja a labdát, majd az edző sípjelére az egyik szélső védő átíveli a túlsó térfélre, ahol az ellenfél kapusa megfogja azt és azonnal kigurítja. Ezt a támadó négyes azonnal letámadja és igyekszik 100 %-os intenzitással megszerezni a labdát.
10-15”-ig folyik a letámadás, majd sípra 50-60%-os imitált labdaszerzés-a védők járatják a labdát, sípra felívelés, és az ellenkező oldalon kezdődik a játék elölről.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

A gyakorlás alatt a támadó négyesnek egyszer sem sikerült a labdát megszerezni a 4 védő-2 középpályástól! Idő: 10 perc.

Gyakorlás után ismét a másik pályára megy a csapat-két térfélen két csoportban támadás vezetés,felváltva mindkét (jobb-és bal) oldalra. Mindig az edzők indítják a labdát. Idő: 10 perc.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

Végezetül 10:10 elleni játék, mind a két csapat 4:2:3:1-es felállásban (bár nekem inkább 4:3:3-nak tűnt), a két büntetőterület között, a pálya teljes szélességében. A kapuktól 15 m-re vonal-csak a bepasszolt labda után lehetett bemenni támadáskor arra a területre. Szabad érintésszámmal, de a kis terület miatt döntő többségben 1-2 érintővel oldották meg a játékosok a játékhelyzeteket. Nagyon gyors játék, nagy intenzitás, a labdás játékos azonnali támadása. Idő: 12 perc.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Taktikai Periodizáció

Levezetés: nyújtás közösen 5’