Gyerekek játszanak a focipályán

Gyakorlatok az új évre

Az ünnepek után visszatértünk Barcelonába. Spanyolországban az utánpótlás csapatoknál igen rövid a téli szünet. Miközben a profi csapatoknál folyamatosan zajlik a bajnokság, addig a gyerekeknél csak az iskolai szünettel egyidejűleg van egy rövid pihenő. A január 9-10-i hétvégén már újra folyt a játék. A La Masián is nagyüzem volt, rengeteg csapat mérkőzött.

Érdemes a saját szemetekkel is meggyőződni az itt, Barcelonában folyó munkáról! Aki megteheti, annak javaslom a januári és februári tanulmányutakat, mert otthon ilyenkor még nincsenek bajnoki mérkőzések, itt viszont a megszokott ritmusban folyik a munka!

Magyarországon is elkezdődik a felkészülés, újra edzésbe áll mindenki. Az új évre remélem többen magatokévá tettétek azokat a gondolatokat és tapasztalatokat, amiket megosztottam veletek.
Az újrakezdéshez leírok egy pár olyan gyakorlatot, amit nagyon hasznosnak tartok az intenzitás növeléséhez és a versenyszellem javításához.

Ezek a gyakorlatok mind arra példák, hogy minden feladatot vagy technikai elemet, legyen az labdavezetés, kapura lövés vagy átvétel, a lehető leggyorsabban kell végrehajtani, így kell gyakorolni. Ennek pedig a legjobb módszere, ha egy társsal való verseny közben csináltatjuk a feladatokat, ezzel kényszerítve a ki a maximális sebességet.

Az 1. gyakorlat: átadás-átvétel és kapura lövés aktív védő jelenlétében. 9-10 éves gyerekeknél láttam ezt a nagyon egyszerűnek tűnő gyakorlatot az FC Barcelona egyik edzésén.

A feladatot kezdő játékos passzolja a labdát a társának (1), aki átvétel után egyből vagy rövid labdavezetés után (2) kapura lő (3). A passzoló játékos az átadás után rögtön megtámadja a társát és megpróbálja megakadályozni a góllövést. Utána a másik oldalra mennek, akkor van szerepcsere, ha a támadó nem lőtt gólt.

Minden esetben követeljétek meg az erős átadást! Így egyrészt a támadónak erős labdát kell rögtön jó irányba átvennie, másrészt ne azzal szerezzen a védő előnyt, hogy egy lassú labdával egy időben ér oda a támadóhoz.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy magyar játékosoknál ez sűrűn előfordul, hogy rögtön rafináltak akarnak lenni, ahelyett hogy becsületesen és keményen dolgoznának! Persze tisztelet a kivételnek, de ez saját tapasztalatom, ami rengetegszer előfordult.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évreFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évre

A 2. gyakorlat: Balázs fiam edzésén láttam, a Sant Feliui csapat U15-ös korosztályánál.

Az edző egyik kezében kék, a másikban piros bója volt- amelyiket felemelte, azt a színű bóját kellett a játékosoknak megérinteni, majd aki először elérte a labdát, az gólt szerezhetett, a másik megpróbálta ebben megakadályozni.

Szintén egyszerű feladat, de koncentrálni kell és gyorsan reagálni, dönteni- majd maximális sebességgel végrahajtani mind a labda nélküli, mind a labdás feladatot.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évreFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évre

A következő gyakorlatokat még évekkel ezelőtt, az FC Internazionale egyik nyári táborában írtam fel, remekül beleillenek ebbe a sorba. 10-12 éves gyerekek csinálták ezeket a feladatokat.

A 3. gyakorlat: A kapu két oldalán elhelyezkedő játékosok jelre labdavezetéssel kerülik a bójákat (1), majd visszapasszolják a labdát a mögöttük álló társuknak (2). Ezután sprintelnek a sárga bóják által jelzett terület mögött levő labdához- aki előbb átér a vonalon, az lesz a támadó, a másik játékos a védő. 1:1 ellen gólt kell szerezni.

Maximális sebességgel végrehajtott labdavezetés, átadás és labda nélküli sprint majd 1:1 elleni játék- remek komplexen fejlesztő feladat!

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évreFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évre

4. gyakorlat: középen 5 labdát helyezünk el. A játékosok 2 oldalról futnak be labdáért és vezetik vissza a saját területükre, majd jönnek a következőért. Aki a végén az 5. labdát előbb eléri, az lesz a támadó, a másik a védő, 1: 1 ellen gólt kell szerezni.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évreFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évre

5. gyakorlat: hasonló az előző gyakorlathoz, csak a labdák begyűjtése után 2:2 elleni játékkal fejeződik be a gyakorlat. Amelyik csapat játékosai előbb érik el a labdát, előnybe kerülnek, hiszen ők kezdeményezhetnek.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évreFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Gyakorlatok az új évre

Ahogy fentebb is leírtam, mindegyik feladatban verseny, párharc és maximális sebességű labdás és labda nélküli feladatok vannak- hiszen a játékos, a sportoló győzni akar, legyen az felnőtt vagy gyerek. Így nem kell őket külön biztatni és motiválni- a motiváció a győzni akarás! Éppen ezért, bár mindig leírom milyen korosztálynál láttam, több korcsoport részére is jó fejlesztő feladatok ezek a gyakorlatok.