C.F. Damm U11 csapatának edzésén

Jellemző része a spanyol futballnak és képzésnek, hogy megkövetelik a játékosoktól a kapu előtti helyzetek azonnali, gyors befejezését, a gyors döntéshozatalt, gyors reagálást. Ennek fejlesztésére egyik este a C.F. Damm U11 csapatának edzésén láttam egy érdekes gyakorlatot, amely a játékterület és a kapu méretének változtatásával szinte bármely korosztály számára remek edzésjáték lehet.

Tajti Mátyás

Ma már természetes a világ sok táján az edzés, illetve mérkőzés közben elvesztett folyadék folyamatos pótlása. Így van ez Barcelonában is, ahol már a legkisebb korosztályoktól kezdve tudatosan szoktatják erre a gyerekeket, tanítják ennek fontosságát. Hiszen ezt is meg kell tanulni, ennek a módját, a "kultúráját" is el kell sajátítani.

Az F.C. Damm 1954-es alapítása óta kizárólag az utánpótlás neveléssel foglalkozó klub Barcelonában. A Damm Sörgyár az alapító és a fenntartó is. A Damm név ismerős lehet mint az F.C. Barcelona egyik fő szponzora is.

Barcelonai utánpótlás-edzésen

Amióta itt élek Barcelonában, nagyon sok utánpótlás edzést nézhettem végig. Keresem az okokat, hogy mitől jobbak a katalán gyerekek, mitől jobb a katalán futball, mint a mienk, a magyar.

Hangolódás az esti El Classicora

Herczeg András barátommal az esti El Classico előtt bemelegítésképpen utánpótlás mérkőzéseket néztünk az FC Barcelona edzőközpontjában, a Joan Gamper Sportvárosban.

Tajti József szakmai igazgató

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját kérdeztük az utánpótlás csapataink helyzetéről, a jövőben rejlő lehetőségekről és tervekről, érintve a Puskás-Suzuki Kupát, az edzői továbbképzéseket és kiválasztást is.

Prou violencia al futbol | Állitsuk meg az erőszakot a futballban

Barcelonában a meccsek előtt a játékvezető a két csapat edzőjével és játékosaival bevisz egy molinót, amit a szurkolók felé közösen kifeszítve tartanak pár másodpercig.
A katalán nyelvű felirat jelentése: "Állítsuk meg az erőszakot a futballban".

Tajti Matyi edzésen

Itt vagyok már egy hónapja, és úgy gondoltam, hogy írok picit az itteni edzésekről, a tapasztalataimról. Sokan azt hiszik, hogy itt olyan feladatokat csinálunk edzésen, amit máshol nem, és ezért ilyen jók itt a játékosok. Ez nem igaz! Otthon is nagyjából ugyanolyan feladatokat csinálunk, mint itt.

Oldalak