A múlt héten ismét a Székelyföld Labdarúgó Akadémia képviselte magát Barcelonában. Ezúttal Varga Karcsi barátom, az akadémia szakmai igazgatója volt tanulmányúton.


A múlt héten ismét a Székelyföld Labdarúgó Akadémia képviselte magát Barcelonában. Ezúttal Varga Karcsi barátom, az akadémia szakmai igazgatója volt tanulmányúton.

Az alábbi írás James Vaughan: A legújabb kutatások: a világ legjobb edzőinek legfontosabb jellemzői című cikke alapján készült.

Exkluzív interjú jelent meg a Nemzeti Sportban Tajti Mátyással, Megalázó, amikor azt mondják, gurulj haza a bőröndöddel címmel.

Az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia barátja, a Barcelonában dolgozó Tajti József magyarországi edző tartott rendkívül érdekes előadást hétfőn, az akadémia második szakmai napján. Az elsőt március 21-én rendezték.

Ezen a héten szerdától vasárnapig 7 magyar edző, kitűnő kollégáim tettek barcelonai látogatást és ismerkedtek meg a spanyol (katalán) futballal és képzéssel. Az együtt töltött napok során bennem is sok gondolat megfogalmazódott azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan tudnánk Magyarországon, a magyar gyerekek képzésében hasznosítani az itteni tapasztalatokból.

Ezen a héten az Illés Akadémia és a Hévíz SK képviselő jártak tanulmányúton Barcelonában. Mindannyian megfogalmazták azt a véleményüket, amit én is osztok: élőben kell látni a világ jelenleg vezető utánpótlás képzését!

Szinte minden, általunk már ismert és használt gyakorlatot át lehet alakítani úgy, hogy az megfeleljen a mai labdarúgás követelményeinek.
2013 augusztusában került fel egy remek elemzés Xavi játékáról a Youtube-ra. Nagyon jól lehet látni ezen a videón, hogy miért hívták az FC Barcelona „agyának”. Ezen kívül a csapat játékszervezése is jól nyomon követhető.

Gábor és társai ezúttal a Real Madrid akadémiájának módszertanával ismerkedtek. Ismét egy olyan anyaggal találkozott, amit mindenkinek meg kell ismernie. Egy cél elérésének több útja lehetséges. Ez az út, ami véleményem szerint nekünk, magyaroknak, a magyar ember személyiségének nagyon is megfelelő. Már csak rá kéne lépnünk és végig is kellene mennünk rajta. Nem csak belevágva, elkezdve, majd félbehagyva, ahogyan azt évek óta csináljuk.

Most pedig a José Mourinho által vezetett második edzést láthatjátok, amit szintén változtatás nélkül, az akkor megfogalmazott gondolataimmal adok közre.