Hagyományos gyakorlat átalakítása komplex módon fejlesztő gyakorlattá

Hagyományos gyakorlat átalakítása komplex módon fejlesztő gyakorlattá

Szinte minden, általunk már ismert és használt gyakorlatot át lehet alakítani úgy, hogy az megfeleljen a mai labdarúgás követelményeinek. Hogyan, milyen módszerekkel tudjuk a mai labdarúgás követelményeinek megfelelően átalakítani ezeket a gyakorlatokat? Hogyan lehet elérni, hogy maximális sebességgel hajtsák végre a feladatokat a játékosok, a technikai elemeket is mérkőzés ritmusban végezve? Miközben 100%-os erőbedobással futnak, ezáltal a gyorsaságuk is fejlődik. És mindeközben még döntéseket is hoznak, megoldva az adott szituációt, ahogy a mérkőzéseken is? Hogyan tudjuk mindezeket komplexen, egy gyakorlaton belül fejleszteni?

Szinte minden, általunk már ismert és használt gyakorlatot át lehet alakítani úgy, hogy az megfeleljen a mai labdarúgás követelményeinek. Persze alap elvárás, hogy mindig a labdarúgás valamelyik fázisából induljunk ki. (Labdabirtoklás, ellenfél labdabirtoklása, átmenet védekezésből támadásba vagy támadásból védekezésbe) És tudnunk kell, hogy mit szeretnénk viszont látni a mérkőzéseken, mire készítjük fel a játékosokat az adott fázisban, mire tanítjuk őket.

Egyszerűen kifejezve kell hogy legyen elképzelésünk a labdarúgásról, arról hogy mikor, melyik fázisban mit játsszon a csapat, aztán ezt az alkalmazott gyakorlatokkal meg kell tanítani és addig gyakoroltatni, amíg készség szinten nem megy.

Hogyan, milyen módszerekkel tudjuk a mai labdarúgás követelményeinek megfelelően átalakítani ezeket a gyakorlatokat? Hogyan lehet elérni, hogy maximális sebességgel hajtsák végre a feladatokat a játékosok, a technikai elemeket is mérkőzés ritmusban végezve? Miközben 100%-os erőbedobással futnak, ezáltal a gyorsaságuk is fejlődik. És mindeközben még döntéseket is hoznak, megoldva az adott szituációt, ahogy a mérkőzéseken is?

Hogyan tudjuk mindezeket komplexen, egy gyakorlaton belül fejleszteni?

Nézzük meg egy egyszerű példán keresztül.

1. Hármas támadás vezetés befejezéssel

Egyszerű labdás koordinációs gyakorlat, három játékos együttműködésével. A hagyományos módszerrel hagyjuk a játékosokat, hogy a saját ritmusukban megoldják a feladatot, és meghatározzuk, hogy a végén a két érkező játékos valamelyikének megjátszása után gólt kell szerezni.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Hármas támadás vezetés befejezéssel

Ennek lépései:

  • 1-2.: átadás: mélységi passz a középső támadó pozíciójában levő játékosnak, aki visszapasszol a középső középpályásnak
  • 3-4.: Átlós átadás mélységben az induló szélső játékosnak, aki átvétel után labdavezetéssel kapura tör.
  • 5-6.: a szélső játékos bepasszolja a labdát az érkező játékosok valamelyikének, aki kapura lő.

2. Visszafutó, késleltetve induló védővel

Nézzük ugyanezt a gyakorlatot egy visszafutó, késleltetve induló védővel. A védő akkor indul, mikor a szélső játékos átveszi a labdát. Meg kell akadályoznia a három támadót a gólszerzésben.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Visszafutó, késleltetve induló védővel

Azonnal megváltozik a gyakorlat szerkezete, dinamikája!

A visszafutó védő teljes erőbedobással fog futni, hiszen meg akarja akadályozni a gólszerzést- megjelenik a gyorsaság fejlesztése.

A támadók szintén törekedni fognak a minél gyorsabb végrehajtásra mind labdával mind labda nélkül, hiszen ott van az aktív védő- felgyorsul, mérkőzés szerű lesz a végrehajtás.

A labdavezetéssel kapura törő játékosnak a védő helyzetétől függően kell döntenie, hogy maga fejezi be a támadást, vagy középre passzol valamelyik társának. Ekkor már nem kell meghatározni, hogy labdavezetés után bepasszolja a labdát- saját magának kell eldöntenie,hogy milyen megoldást választ, amit a védőjátékos helyzete határoz meg!

Természetesen meg kell tanítani, hogy mikor mi a jó döntés, segíteni kell neki- de utána minden esetben hagyni kell, hogy maga döntsön! És soha, de soha ne bántsuk, ha rosszul döntött!

Kérdezzük meg, mi lett volna a jó megoldás, hagyjuk hogy rájöjjön. Mutassuk meg neki a jót,biztassuk és bátorítsuk- mert különben legközelebb nem mer majd dönteni, rettegni fog a hibázástól-pedig a hibákon és a saját tapasztalatokon keresztül vezet az út a játékossá válás felé!

3. Labda nélküli koordinációs gyakorlat

A visszafutó védő a gyakorlat kezdetekor labda nélküli koordinációs gyakorlatot (létra, bója, karika stb.) hajt végre.

Ekkor a védő játékos koordinációja fejlődik és a lépésfrekvencia növelésével a gyorsasága is.

A labdás játékosok az átadásokat is erősebben, a technikai feladatokat is gyorsabban fogják végrehajtani, hiszen meg kell előzniük a védő játékost, hogy kedvezőbb helyzetben tudják befejezni a támadást.

FootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűjeFootballinBarcelona.com | A jó foci iránytűje | Labda nélküli koordinációs gyakorlat

Egy belső kényszerítő erő alkalmazásával- jelen esetben ez egy visszafutó, késleltetve induló védő- elérhetjük, hogy gyakorlatunk mérkőzés ritmusban folyjon és valóban komplex módon fejlesztő hatású legyen.

És ezt el kell érni minden egyes feladatnál és gyakorlatnál!

Ez a kényszerítő eszköz a gyakorlatok típusától függően lehet verseny, időkorlát vagy aktív védőjátékos alkalmazása.

Ezeket a típusú gyakorlatokat pedig élvezik is a játékosok, mert verseny, versengés van benne, ami a sportoló éltető eleme!

De ezek valamelyikét alkalmazni kell, hogy fejlődjenek a játékosok. Mert a pálya szélén álló és üvöltő edző nem éri el a kívánt hatásfokot- éppen ellenkezőleg,dönteni nem merő később meg már nem is tudó játékosok lesznek az így felnövő gyerekekből.

A fentebb ismertetett gyakorlatsort az alábbi videón is nyomon lehet követni. A felvételen a Viadukt SE U11-es ügyes csapatának focistái láthatóak. Szándékosan nem egy élvonalbeli csapatot választottunk a feladatsor bemutatására, így is érzékeltetve, hogy minden életkorban a képzettségtől függetlenül ebben az irányban kell haladni a képzés folyamán.