Szinte minden, általunk már ismert és használt gyakorlatot át lehet alakítani úgy, hogy az megfeleljen a mai labdarúgás követelményeinek.

Szinte minden, általunk már ismert és használt gyakorlatot át lehet alakítani úgy, hogy az megfeleljen a mai labdarúgás követelményeinek.
2013 augusztusában került fel egy remek elemzés Xavi játékáról a Youtube-ra. Nagyon jól lehet látni ezen a videón, hogy miért hívták az FC Barcelona „agyának”. Ezen kívül a csapat játékszervezése is jól nyomon követhető.
Gábor és társai ezúttal a Real Madrid akadémiájának módszertanával ismerkedtek. Ismét egy olyan anyaggal találkozott, amit mindenkinek meg kell ismernie. Egy cél elérésének több útja lehetséges. Ez az út, ami véleményem szerint nekünk, magyaroknak, a magyar ember személyiségének nagyon is megfelelő. Már csak rá kéne lépnünk és végig is kellene mennünk rajta. Nem csak belevágva, elkezdve, majd félbehagyva, ahogyan azt évek óta csináljuk.
Most pedig a José Mourinho által vezetett második edzést láthatjátok, amit szintén változtatás nélkül, az akkor megfogalmazott gondolataimmal adok közre.
A legutóbbi bejegyzésben a José Mourinho által alkalmazott Taktikai Periodizációról esett szó. Mint említettem, 2012-es tanulmányutamon volt szerencsém megnézni 2 edzését a Real Madrid első csapatával. Ezzel a módszerrel dolgoztak, meg is fogalmazódott bennem, hogy valamit nagyon máshogy csinálnak, csak akkor még nem ismertem a Taktikai Periódizáció fogalmát és kidolgozott rendszerét. Itt láthatjátok az első edzést. Pár nap múlva érkezik a második is. Talán ez segít annak jobb megértésében, hogy a gyakorlatban hogy néz ki ez a módszer.
Mióta kint élek Barcelonában és ismerkedem a spanyol futballal, azóta kezdem látni milyen elv mentén érik el az eredményeiket nemzetközi szintem, miért ők a legsikeresebbek, miért a spanyol (és Portugál) edzőket keresik mindenhol. Az egyik titok a Taktikai Periodizáció, amiről egy remek összefoglalót olvasattok itt, két spanyol edző tollából. Juan Luis Delgado-Bordonau és Alberto Mendez-Villanueva edzők az Aspire akadémián dolgoztak, mikor közreadták ezt a tanulmányt a Soccer Journal 2012 május-júniusi hasábjain. Mourinho legféltettebb titkának nevezték ezt a módszert.
Gábor a Real Madrid edzőközpontjában járva feljegyzett egy edzést. Mit gondoltok, hány évesek gyakorlatanyagát írta le?
A múlt héten az FK Csíkszereda szakmai vezetése járt tanulmányúton Barcelonában. A résztvevők a helyszínen tanulmányozták a világ élvonalába tartozó katalán utánpótlás képzés fő irányvonalait és bepillantást kaptak a mindennapok munkájába.
Tajti Matyi a héten két meccset is játszott. Szerdán a Barca B csapatában edzőmeccsen lépett pályára, szombaton pedig bajnoki mérkőzése volt a Lleida csapata ellen.
A holland képzéssel foglalkozó sorozatunk utolsó részeként Bodnár Gábor az Ajaxnál szerzett tapasztalatait adja át. Örömmel és reménységgel tölt el, hogy vannak magyar edzők, akik tanulni és fejlődni akarnak. Mert ez a titka labdarúgásunk felemelkedésének. Külön öröm, hogy vannak, akik át is adják mindazt, amit látnak és hallanak. Mindazok nevében, akik olvasták Gábor sorozatát, köszönöm hogy megosztotta velünk tapasztalatait!