Egyre több időt töltök az edzéseken és mérkőzéseken és egy- két dolog kezd világosan kirajzolódni. Még rengeteg a felderíteni való, nagyon sok olyan terület van, amit részletesen kell megismerni és kielemezni, azokat amelyek előre vihetik a labdarúgásunkat, pedig egyszerűen át kell ültetni. Ehhez azonban nem elég pár napra, esetleg egy hétre elmenni tanulmányútra, hanem minden területet felölelő, részletes kutatómunka szükséges.
A pár napos tanulmányút arra jó, hogy új impulzust kapjon az érdeklődő, nyitott szemléletű edző, és saját szemével tapasztaljon meg olyan dolgokat, amik előre vihetik a pályáján. De ahhoz, hogy a képzésünket országos szinten megváltoztatva új útra tereljük a magyar futballt, nagyon sokat kell még tapasztalni.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a 12 évesek korosztályáig kell alapvetően új szemléletet behoznunk a képzésünkbe, mind az edzők, mind pedig a játékosok képzésébe is. Itt látom a legnagyobb különbséget és itt van a legtöbb tennivalónk is. Mire felkerülnek a gyerekek az egész pályás csapatokba, addigra a gyors végrehajtásnak, az intenzív játéknak, a teljes erőbedobással végrehajtott labda nélküli és labdás akcióknak már a vérükké kell válniuk, ennek az alapnak meg kell lennie.

Természetesen ez követően jöhet a nagypályás taktikai elemek megtanítása, a korosztályoknak megfelelő fizikális képzés - mikor melyik képességnek jön el a fő fejlesztési ideje -, a posztoknak megfelelő technikai elemek csiszolása. A megfelelő alapok nélkül azonban mindez már csak hiánypótlás!
Nem véletlen, hogy nagyon kevés labdarúgónk kerül ki külföldre. Ne legyenek senkinek kétségei, a klubok játékosmegfigyelői és a menedzserek ott ülnek minden egyes nemzetközi, főként válogatott mérkőzésen a lelátókon, és árgus szemmel figyelik, kit lehetne, kit érdemes 16 évesen elvinni- hiszen ez létkérdés mind a kluboknak, mind az ügynököknek. De csak akkor tud egy fiatal külföldre szerződni, ha egy poszton jobb, mint az adott országbeli, hazai játékos. Mert ha "csak" olyan, vagy csak egy kicsivel jobb - akkor egyszerűen nem viszik el! Minimum egy-két olyan képességben tudnia kell extrát mutatni, amiben jobb, mint a hazai játékosok. Ez pedig így természetes, így van rendjén.
De gondoljanak bele, hogy annak a játékosnak, aki 12 éves koráig nem edzett elég intenzíven, nem dolgozott minden edzésen 100%-osan, ezért nem lett elég gyors sem gondolkodásban, sem a technikai elemek végrehajtásában, sem futásban - vajon mennyi esélye lesz külföldön? A kikerülő fiatal labdarúgóink száma mutatja; szinte semmi.
Ha tehát meg akarjuk változtatni a labdarúgásunkat, a kis korosztályok, a Bozsik-programos csapatok képzésével kell kezdenünk és országos szinten, egységesen le kell fektetnünk az alapokat. Ami azonban még ennél is fontosabb, a lefektetett alapelveket következetesen be is kell tartani!

Ha jobb alapokat kapnak a gyerekeink, akkor jobb játékosokat nevelünk. Csak így kerülhetnek ki külföldre a tehetségeink, akik hazajőve tapasztalataikat megosztva segíthetnek a fiatalabbaknak, a válogatottnak, vagy egy magyar klubnak. Csak így adhatják át a magukba szívott mentalitást, és az intenzív edzésmorált.
Ha ez sikerül, akkor egyre több és több játékos fog Magyarországról külföldre kerülni, akikért a hazai nevelő klubjuk pénzt kap. Az addicionális következményekről nem is beszélve, hiszen ez emelheti meg majd a hazai nézők számát is, akik azért mennek ki, mert jó focit láthatnak.
Így eljuthatunk oda, hogy piaci alapon működhessen a magyar foci, és megérje gazdasági szempontokból is befektetni. Ekkor lesz végre igazán rend a sportág minden területén is.
Ehhez azonban nincs más út: kezdjük az alapokkal, a legkisebbek képzésével!
Hiába hozunk Magyarországra külföldi edzőket a felnőtt csapatokhoz, vagy az akadémiákra, attól nem lesz jobb a labdarúgásunk. A magyar foci színvonalát csak mi, magyar edzők tudjuk megváltoztatni azzal, hogy 12 éves korig olyan munkát végzünk a ránk bízott gyerekekkel, amivel esélyt adunk nekik a profi karrierre, sportágunknak pedig a felemelkedésre!
Én a magam részéről a következő pár bejegyzésben leírom, hogyan néz ki a kis korosztályok edzéseinek szerkezete a barcelonai csapatoknál, és konkrét gyakorlatokkal és feladatokkal is próbálok ötleteket, tanácsokat adni, gondolatokat ébreszteni e korosztályokkal foglalkozó kollégáimban.