Az alábbi történetet csíkszeredai edzők mesélték.

Van egy kisfiú, nevezzük Daninak. Nyolc év körüli, tündéri gyerek, él-hal a fociért. Ügyes is, nagyon, legtöbbször a 2-3 évvel idősebbek között játszik.

Egyik hét végén, meccsről hazatérve belebotlott egy másik korosztály edzőjébe.

-Na, azt hogy ment a játék ma, Dániel? - kérdi az edző a kisfiút.

-Hát… nem ment rosszul - szerénykedik a gyermek.

-És mondd csak, gólt lőttél-e?

-Lőttem - jön a válasz.

-És mennyit? - faggatózik tovább az edző.

-Hatot! - mondja büszkén Dani.

Kis csend, az edző elmosolyodik magában, majd tovább kérdez:

-Aztán mondd csak, Dániel, gólpasszt adtál-e?

Most Danin a sor, hogy elgondolkodjon. Kicsit kutat az emlékeiben, majd halkan mondja:

-Hát gólpasszt...azt nem adtam.

Érezni a hangján, hogy kicsit el is szégyelli magát. Érzi ezt az edző is.

Hogy oldja a feszültséget, másfelé tereli a szót.

-Aztán mondd csak, Dániel, a csapat hány gólt rúgott összesen?

-Hatot- válaszolja egy kis megkönnyebbüléssel a hangjában a kisfiú - én rúgtam mindet…

Így meg, ugye, nehéz gólpasszt adni.