Amikor arról beszélünk, hogy a magyar futballban, elsősorban a képzés segítségével növelni kell az intenzitást, gyorsabbá kell tenni a játékot, akkor egymással két összefüggő területen kell dolgozni.
Az egyik, amikor a játékosokat egyénileg alkalmassá tesszük a gyors játékra. Megtanulják a mai futball követelményeinek megfelelően gyorsan megoldani a technikai elemeket, szervezetük hozzászokik az intenzív játék fizikális követelményeihez és mentálisan is elég erősek lesznek a rájuk váró versenyhelyzetek elviseléséhez. Az előző cikkekben leírt gyakorlatok elsősorban ezt a célt szolgálják.
A másik, ezzel összefüggő dolog a csapatjáték felgyorsítása. Utánpótlás csapatoknál ennek célja nem feltétlenül a mérkőzés megnyerése, hanem hogy megtanuljanak gyorsan gondolkodni és dönteni játékosaink. Ezt pedig csak a társakkal való közös edzések, elsősorban a kisjátékok során tanulják meg a gyerekek. De ezeket a játékokat fel kell gyorsítani, intenzívebbé kell tenni a végrehajtást.
Tehát amikor azt javaslom, hogy követeljétek meg a labdás játékos megtámadását, akkor annak nem az a célja, hogy védekezni tanítsátok a csapatot, vagy pressinget alkalmazzatok. Éppen ellenkezőleg, azért kell ezt megkövetelni mindig, minden helyzetben, mert a labdabirtokló játékosoknak segítetek ezzel, rákényszerítve őket a gyorsabb cselekvésre és gondolkodásra!
Így majd alkalmasak lesznek arra, hogy az általatok elképzelt és begyakorolt csapatjátékot meg is tudják valósítani ellenfél ellen, a mérkőzéseken is. Ott van az ellenfél, akinek az lesz a célja, hogy elrontsa a játékomat, megakadályozzon a gólszerzésben és megszerezze tőlem a labdát.
Ezzel szembesülnek klubcsapataink a nemzetközi kupákban, ahol nemhogy a tavaszt, de a szeptembert sem éltük meg ebben az idényben. A hazai bajnokságban dominálni tudó, labdát birtokolni és támadni, az ellenfelet nyomás alatt tartani képes csapataink másodrangú szerepre kényszerültek külföldi ellenfeleik ellen.
Hogyan kezdték el az FC Barcelonánál felgyorsítani a csapatjátékot?
Több olyan volt FC Barcelona játékossal beszéltem, akik a La Masián nőttek fel abban az időben, amikor elkezdődött a Johan Cruyff által meghonosított képzés a klubnál.
Elmondtak egy jellemző gyakorlatsort, illetve módszert, amit minden csapat, minden korosztály végrehajtott legalább egy alkalommal a héten, természetesen életkornak megfelelő változatban.
Az 1.: Vegyünk például egy labdatartó játékot 8:8 ellen 2 jokerrel, viszonylag nagy területen (életkortól és képzettségtől függően), amit kezdésként csináltattak.

A 2.: A következő lépésben ugyanezt a játékot meghatározott időre végeztették, például 4X6, 4X4 percig. Így a játékosok tudták, hogy viszonylag rövid ideig tart a feladat, ezáltal intenzívebben hajtották végre a gyakorlatot.
Ez pedig abból adódik, hogy a labda nélküli csapat nagyobb energiával akarja megszerezni a labdát, ezzel folyamatosan kényszeríteni fogja a labdás csapatot a gyorsabb átadásokra, labdajáratásra, labdabirtoklásra.
A 3.: A következő feladatban lecsökkentették a pálya méretét és maximum 2 érintővel játszottak, ezzel a gyorsabb gondolkodást segítve elő. Hiszen csak akkor lehet 1-2 érintővel játszani, ha mindig van megjátszható társ, aki jó pozícióban kéri a labdát, ehhez folyamatos elmozgás szükséges. (Aminek a módját, hogy mikor és hova mozogjanak, szintén meg kell tanítani!)

Manapság az eddig megfigyelt edzéseken nem láttam az érintésszám megkötését, a kis terület és a labdás megtámadása eleve kikényszeríti a gyors és kevés érintésszámmal való játékot. Ha pedig nincs megjátszható társ, akkor meg kell csinálni a cselt!
A 4.: Még kisebb területen 2 kapus játékkal fejezték be a gyakorlatsort, ekkor már szabad érintésszámmal.

Tehát a terület csökkentésével és időkorlát alkalmazásával folyamatosan növelték a játék iramát. Az igazi kényszerítő erő az, hogy az ellenfél labdát megszerezni akaró játékosa közelebb van és így hamarabb odaér, tehát gyorsabban kell gondolkodni és továbbadni a labdát, vagy csellel, üres területre való labdavezetéssel megtartani azt.
Amikor pedig hét végén jön a mérkőzés,a nagy területen eleve több idő marad labda birtoklásakor a cselekvésre és gondolkodásra.
A labdabirtoklás elősegítésére, annak építésére rengeteg féle kis játékot alkalmaznak, elsősorban joker játékosokkal akik mindig a labdabirtokló csapattal vannak. Rövidesen ezekből is hozok egy csokorra valót.
Címlap fotó: Reuters