A múlt héten bemutattuk Bodnár Gábort, aki a Real Madrid által szervezett képzésen tanul. Gábor ezen a héten Hollandiában vesz részt az iskola által szervezett tanulmányúton. Érdemes elolvasni tapasztalatait, amiket megosztott velünk!
Úgy gondoltam, hogy később jelentkezem, de ma délután megérkeztünk és rögtön megnéztük az Ajax II - NAC Breda másodosztályú bajnoki mérkőzést. Úgy érzem mindenképpen írnom kell róla, így átadom az észrevételeimet.
1. Ellenfél támadása
Az Ajax a kaputól körülbelül 20-25 méterre engedte kibontakozni az ellenfél támadását és akkor az oldalvonal mellé terelte a játékot. 5:2 elleni létszámfölényt alakított ki a baloldali hátvéd és baloldali középpályás ellen, aminek természetesen labdaszerzés lett a következménye.
2. Gyors kapura fordulás
Az Ajax támadói a támadó zónában háttal a kapunak állva első érintéssel közvetlenül irányba üres területbe vették át a labdát és sok esetben rettentő gyorsan kapura fordultak, akár felvállalva az 1:1 elleni szituációkat. Szerintem óriási hangsúlyt kell fektetni az első érintésre, mert ha az jó akkor tudja folytatni a játékos a játékot, ha viszont nem, akkor megtörik az egésznek a sebessége. A további érintések már a korrigálás érintései, amivel időt veszít a labdarúgó.
3 .Üres hely feltöltése
Bedobásnál az Ajax támadója visszalépett labdát kérni, észrevette azonban, hogy társa már hamarabb feltöltötte azt a területet és hihetetlen gyorsan felismerve a helyzetet rögtön sprintben feltöltött egy még üres területet, ezzel 2 védőt egyből el is mozdított a labda közvetlen területéről. Ez Rafael Pol (Barcelona erőnléti edzője) könyvében leírtakra emlékeztetett, amikor a gyorsaságról írt, hogy milyen szerepe is van a valódi játékszituációban történő gyakorlásnak erőnléti felkészítésben is. A döntés-cselekvés gyorsaságának ami minden esetben függ az adott körülményektől, környezettől. Ez a játékos izolált gyakorlatokban edződve, biztosan nem tudott volna ebben a szituációban ilyen gyorsan reagálni, dönteni és sikeresen végre is hajtani a mozgását.
4. Gyors háromszögezés
Az Ajax 2. gólja az Aranycsapatra emlékeztető, 2 játékos rendkívül gyors háromszögezésének, kényszerítőjének következménye volt.
5. Kreativitás
Kreativitás: vitatott kérdés, hogy mit is jelent. Sokat beszélgettem erről mostanában különböző szakemberekkel. Ivan Kepjica a Dinamo Zágráb igazgatójának véleménye, hogy akkor kreatív egy játékos ha a felmerülő problémát a lehető legváratlanabbul és leghatékonyabban oldja meg, azonban egy adott rendszerben meghatározva. A mérkőzésen történt egy szituáció amikor az Ajax középpályása kapta a labdát a védő szorításában, a társai sprintben futottak előre a két szélen, mert kontratámadásra nyílt lehetőség. A labdát kapó játékos tudta, hogy ezért csakis előrefelé folytathatja a játékot, (egyébként nem is volt lehetősége vissza felé játszani) azonban ott volt a védő a nyakán. Valószínűleg az egyetlen szóba jöhető megoldást választotta és sarokkal úgy vette át irányba üres területbe első érintéssel a labdát, hogy lerázta magáról a védőt és a kontratámadás ritmusa se tört meg A következő érintéssel már a szélen sprintelő társa elé játszotta a labdát. Mindezt tizedmásodpercek alatt. Erre azt mondhatjuk szerintem, hogy kreatív volt, azonban rendszer nélkül, alapelvek nélkül, (mindenki tudta, hogy abban az adott szituációban mi a feladata) nem láthatta volna a közönség ezt a fantasztikus megoldást. Véleményem szerint ezek nélkül habozás és labdavesztés lett volna az egész akcióból.
6. Intenzitás
A játék felgyorsítása: az Ajax jobbhátvédje kapta a labdát, körülbelül 20 méterre az alapvonaltól, a jobb oldalon. Az ellenfél játékosa maximális sebességgel rontott rá. Mi lett a következménye? A hátvéd a középpályás társával véghezvitt gyors háromszögezés után már át is játszotta a labdát a bal oldalra, ahol a balhátvéd mélységben előrefelé, üres területbe vehette át a labdát. Mindezt körülbelül 1,5-2 másodperc alatt. Másik eset. Az Ajax támadója a támadó zónában háttal a kapunak kapta a labdát, a védő nagyjából 3-4 méterre lehetett tőle, viszont sprintben rontott a támadóra akinek így nem volt ideje ráfordulni a kapura. Ezért hihetetlen precizitással kis érintőkkel nagyon gyorsan elkezdte a saját kapuja felé vezetni a labdát. Ezt észrevette a jobbhátvéd aki sprintben mélységből érkezett támogató játékra a labdás játékossal szemben. A hátvéd a vonal mellett kapta is az oldalpasszt és azonnal futtában üres területbe vette át, majd levezette az alapvonalig és beadta a labdát. A védő azzal, hogy sprintben támadta a labdát kapó játékost közvetlenül 2 játékos mozgását és az egész játék iramát megváltoztatta, a maximálisra emelte. Harmadik eset. A kapusnak visszapasszolt labdára az Ajax középcsatára maximális sebességgel rohant, így a kapusnak gyorsan a jobb oldalon helyezkedő középhátvédnek kellett passzolnia a labdát, akit ugyan az a csatár támadott meg, továbbra is sprintben közlekedve. Így a középpályásnak gyorsan a hátvéd segítségére kellett sietnie és kapta is a labdát. Mindez körülbelül 2-3 másodperc leforgása alatt. Miért? Mert a csatár a mozgásával kikényszerítette az iram megnövelését. Talán sokan kérdezhetnék, hogy miért futott sprintben kb. 20-25 métert a semmiért, hiszen csak fárasztotta magát? Véleményem szerint, pont a játék miatt! Egyébként nagyjából 2 centiméteren múlt, hogy nem szerzett labdát. Az akció utána pedig tudott pihenni is. Gondoljunk bele, hogy ha a csatár nem ront rá a kapusra akkor hány másodpercet vett volna igénybe a labdakihozatal? 20-30? Mire a kapus szépen lassan átveszi a labdát, a védők visszakocognak elkérni a játékszert, vagy még rosszabb, hogy a kapus 15 másodperc dédelgetés után felíveli a 175 cm-es csatárnak akit két 190 cm-es védő őriz.
7. Coerver módszer + gyorsaság
Élőben, valódi meccsszituációkban láttam alkalmazni az Ajax játékosaitól a Coerver módszer cseleit. Mindezt elkepesztő gyorsasággal és sikerrel összekapcsolva. Azokat a cseleket amit tudom, hogy otthon is sok helyen oktatnak, a legtöbb esetben mégse látjuk ezeket alkalmazni a mérkőzéseken. A Dinamo Zágrábnál ezeket a cseleket az edzésen, meccsszituációkban oktatják ismétlésszerűen heti plusz 2 edzésen, ahol tényleg csak oda és vissza csinálják a játékosok a cseleket, a többi esetben meccsszerű szituációkban, gyakorlatokban. Csináljuk mi magyarok is így és ha a heti plusz 2 edzést nem is lehet megvalósítani, egy valamit meglehet. Kimennek a srácok otthon az udvarra vagy a játszótérre és 300-szor megcsinálnak egy-egy cselt ahol tényleg csak az ismétlésszám a lényeg.

A meccset egyébként 2-1-re az Ajax nyerte. Az első félidő nagyon gyenge játékot hozott, viszont a második félidő színvonala véleményem szerint magasabb volt az NB1-nél. Ez annak volt köszönhető, hogy a már fentebb említett eszközökkel megemelték a játék iramát és minőségét.
Címlap fotó: www.fcbarcelona.com